Jó, először is, tudom.

Nem írtam már annyira régóta, hogy ihaj, dehát minek is, ha úgyse olvassa senki?:)

Amúgy megvagyok, vezetek, tanítok, dolgozok, és közben alig van időm másra. Nem is fogok többet írni most.

Nem várok sokat a holnapi naptól, a tegnapitól sem vártam. A mait még nem tudom, eddig faszányos, már ami a munkát illeti.

Na jó, kicsit beszélek a munkámról. De nem fogok semmi konkrétumot elmondani. Szóval ma értékelésem volt, és eleddig nagyon jó az összkép, de ezért nagyot sokat kellett és még kell is dolgoznom. Szóval ez feldobta a napok óta kissé meghűlt kedvem, mert a magánéletem az viszont nagyn nem jó.

Hát ahogy mondnai szokás, mindkettőben nem lehetsz szerencsés.

Sok a vita, és nem tudom, hogy miért nem tudunk egyetlen egyet sem lezárni, ráadásul kezdődnek a pénzügyi bajok is, vagyis veszekedés és méltatlankodás a pénz miatt. És persze én is szeretnék többet keresni, remélem fogok is, de nincs miért panaszkodnom, most sem keresek rosszul, de félelmetes, hogy semmire sem jut, de legfőképpen magamra nem. Mert segíteni akarok egy olyan emberen, akit azt hittem ismerek, és akiről azt hittem, társ kell neki, nem pedig egy balek.

Én alapvetően békés ember vagyok, de olykor már nem bírom cérnával.. Kezd elfogyni a türelmem és az soha semmi jóval nem kecsegtet. És holnap péntek 13-a van… Jó kilátások azt hiszem.

Egyre többször álmodozom a változásról, költözés, új erőfeszítések, újdonságok, bármi, csak kitörhessünk már ebből a helyzetből. Nagyon elegem van már, főleg mivel nem akarok kivénhedt munkaerő lenni, aki a munkájában éli ki azt a megbecsülést, amit otthon kellene megkapnia.

Ma eszembe jutott pár dolog, amit már régen nem tettem, például nem írtam ide. Szóval most írok.

Aztán már régen nem jutott eszembe, hogy egyszer úgy istenigazából örüljek, de ne higgyetek nekem, csak a pesszimizmus beszél belőlem.

• Szóval asszem már régen nem gondolkoztam.
• Már régen nem döntöttem.
• Már régen nem álmodtam…
• Már régen nem beszélgettem valakivel, aki egykor fontos volt.
• Már régen nem voltam gondtalan
• Már régen elfelejtettem az álmaim… újra emlékeznem kell.

Öhm, tuti felejtettem ki valamit, de már nem emlékszem. Jah, tesóval is beszélnem kellene. Meg többet írnom ide. De neeeem, munkáról nem, soha. Az magán ügy. A magánügyről meg tudhat mindenki, persze a szennyest tessenek eljönni megnézni idebenn, az ablakba nem rakom ki.

Na majd holnap folytatom

Ma este Dumaszínházba megyünk, a kedves, meg még egy haver jön majd. És hogy ki lesz a fellépő? na lehet tippelni, ott van a képen a srác Annyit meg kell hagyni, iszonyatosan jól nyomja, valószínűleg ezért kedveljük annyira. Nagy reményekkel megyek!

Jah, és előtte kis alapozás, máncskin párti, meg unó otthon, meg lehet egy üveg pezsgő is. Éljen a hétköznapi buli!

Megmondom őszintén, még nem sokat vezettem. Jogsim sincs, bár kocsim már van, fura dolog, nem igaz? Most fogok majd megtanulni – remélhetőleg – vezetni, de párszor, szám szerint kétszer már kimentünk gyakorolni oda, ahol senki se lát És meg kell mondjam, iszonyúan élveztem! Nagyon fogok szeretni vezetni, és nagyon élveztem, hogy egy ekkora kocsit irányítok. Merthogy ilyen kocsim van, mint a képen, csak kicsit halványabb szürke.

Szóval tegnap is kinn voltunk, és nagyon jól éreztem magam, össze-vissza kanyarodtam, gyorsítottam, váltottam sebességet, ezek olyan mindennapos dolgok mindenki másnak, csak nekem nem. Nekem nagy dolgok, mert most csináltam először!

Az élet apró örömei ahogy mondani szokás. Persze mellettem a kedves haja már szőkült, aztán őszült, aztán normális barna lett. Pedig semmi gond sem volt, csak megijedt néha

Ha valaki megkérdezi tőled, milyen nap van, nagy eséllyel nem fogod tudni megmondani, kivéve, ha határidőkre kell figyelned, és kivéve ha hétfő van

Ma hétfő van, de reggel megint azt hittem, még csak vasárnap. Majdnem visszafordultam aludni, és értetlenül néztem a páromra, mi a francért kell olyan baromi korán. Hát azért – mondta – mert megyek dolgozni. Hát igen, ez volt az első hidegzuhany, a második a kádban ért, mivel gázbojleres melegvíznél nagyon nehéz eltalálni a megfelelő hűfokot, és vízmennyiséget. Ezzel már végképp felébredtem, de sajnos későn, kaja megint kimaradt, remek, na majd munkahelyen. Befelé az úton már kezdtem csillagokat látni éhségemben, de aztán végre elmehettem a kisboltba, és vehettem pizzás csigát.

Aztán meeting, és még egy, máris 11 óra… lassan ebéd lesz… aztán munka, munka, és mindjárt végzünk. Iszonyúan gyorsan telnek a napok! Máris szakdolgozatot kellene írnom, és úgy küzdök az idővel, mint a nyuszi fenn a cicákkal.

Amúgy az élet jó, sőt, nagyon jó, csak vannak olyan esetek, amikor kételkedem abban, hogy az emberek irracionálisan racionálisak. Mert ugye alapból, ami érzelmes, az nem racionális, tehát az ember nem az… viszont amikor az ember megpróbál “racionalitásból” még irracionálisabb lenni, az már fáj.

Olyan sok minden történik velem, néha elfelejtem észrevenni, hogy mellettem kitavaszodott. Pedig csodálatos, akárcsak az érzés, mintha újraszülettem volna.

Megígértem, hogy munkáról nem beszélek, de szinte csak az történik velem, és jó történik velem. Részletekbe ne menjünk bele, ha érdekelne valakit, el fogom mondani, csak kérni kell.

Inkább csak élvezem ezt a pillanatnyi tökélyt, hogy semmire sem kell figyelnem, hogy nem sokára talán olyan örömöt szerezhetek valakinek, ami boldoggá tesz majd engem is, és hogy újra-újra meglelem a szerelmet, pedig azt nehéz. Közben a világ örök változásban van, éppen ezért olyan fontos az, hogy élvezzem a pillanatokat… nagyon nehéz napok vannak mögöttem, és még nehezebbek előttem.

 

 

Az első bejegyzésem nem gondoltam volna, hogy így esik meg. Sok mindent szerettem volna elmesélni, de azt nem, hogy itthon vagyok, hasmenéssel és lázzal. Ez iszonyú… De komolyan, nagyon elegem van már belőle, úgy ennék egy nagy mekis szendvicset, pedig utálom! De most ez jutott eszembe. Egy naaagy mekis sajtburger. Valószínű, ki is hánynám, vagy valami más helyen távozna… Hát igen, nem is szabad, ahogy mást sem, pirítós, meg keksz, ami csak megfekszi a gyomrom, és sosem szerettem.

Hát ez van, de remélem holnapra teljesen meggyógyulok.

Leülsz? Igen, oda lehet… nem ül ott senki. Tudtommal. Persze nem vagyok médium, de gondolom szólt volna már, ha a lelkébe taposok, illetve ülök.

Nos, látod megint itt vagyunk. Igen, én is mosolygok, mert nem gondoltam volna. Vagy gondoltam, csak nem sejtettem volna… vagy valami hasonló. Amúgy én örülök, és te?

Szóval hogy vagy? Jah, hogy kezdjem én? remekül, de tényleg. Ne, munkáról ne kérdezz, felesleges, úgysem fogok róla beszélni, inkább beszéljünk másról…